Sajtóközlemény - 2017. március 17.

X. Keszthelyi Kilométerek Sajtóközlemény

Nem egészen 100 nap múlva rendezik a 10. keszthelyi futófesztivált

Kevesebb, mint 100 nap múlva rendezik a Balaton-parti városban a 10. Intersport Keszthelyi Kilométerek elnevezésű futófesztivált. A pünkösdi hétvégén legalább kétezer futóra számítanak a szervezők. Az esemény szlogenje: „A te sikered, a te ünneped”.

A Keszthelyi Kilométerek Egyesület szervezőcsapata június 3-4-én, a kerek, tizedik évforduló alkalmából ünnepi hangulatot szeretne teremteni Keszthelyen és a verseny útvonalán. „A két nap alatt rengeteg futamot tervezünk, célunk, hogy a család minden tagja megtalálja a neki megfelelő korosztályt és távot. A jubileum tiszteletére tíz és fél kilométeres versenyt is hirdetünk” – mondta el Bedő Beáta főszervező.

Szombaton 250-1500 m-ig összesen 24 gyermekfutamra, továbbá a 2.5 valamint 5 kilométeres számokra kerül sor. Vasárnap maratont, félmaratont és maratonváltót rendeznek, valamint ekkor indítják a 10.5 kilométeres versenyt is.

Részletes program, kiírás, útlezárások, és információk: www.keszthelyikilometerek.hu

2017. március17.

Elérhetőségek, további információk: 

Vasvári Ferenc sajtókapcsolatok, (+36 30) 951 6602, 
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

Bedő Beáta főszervező, IX. Keszthelyi Kilométerek Félmaraton, maraton
(+36 30) 267 1236,
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. és www.keszthelyikilometerek.hu

 

 

 

 

 

Letöltéshez kattintson a képre! 

sajtóközlemény word formátumban

Sajtókapcsolat

Elérhetőségek, további információk: 

Vasvári Ferenc sajtókapcsolatok, (+36 30) 951 6602, 
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

Bedő Beáta főszervező, Keszthelyi Kilométerek félmaraton, maraton, váltók
(+36 30) 267 1236,
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. és www.keszthelyikilometerek.hu

KKM / Intersport Keszthelyi Kilométerek
félmaraton, maraton, váltók
Keszthely, 2018. május 19-20.

Névadó szponzor

Kiemelt támogatók